CSL: Több mint 100 éve
a betegekért vagyunk!

Mély elköteleződés vezérel minket, hogy betegek százezreinek életét tegyük jobbá szerte a világon

Ígéretet tettünk arra, hogy életeket fogunk menteni, és megvédjük azokat az embereket,
akik súlyos egészségügyi gondokkal küzdenek

Ma, mint vezető globális biotechnológiai vállalat, ez az ígéretünk talán soha nem volt még erősebb. Innovatív bioterápiákat és influenza oltásokat fejlesztünk és gyártunk, amelyek életeket mentenek, az életveszélyes állapotban lévő embereknek minden nap új reményt adnak.

A ritka és súlyos betegségekre
, illetve az influenza elleni oltásokra koncentrálunk. Mára az egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő fehérjealapú biotechnológiai vállalat, és az engedélyezett oltások vezető szállítója lettünk.

1916
1919
1923
1930
1944
1950-es évek
1951
1952
1960-as évektől
1983
1991
1994
2000
2001
2009
2014
2015
2016
2017

1916

megalakul a CSL (Commonwealth Serum Laboratories) Ausztráliában

1919

influenza vakcina gyártása

1923

inzulin gyártásának kezdete

1930

a tigris kígyó harapás ellenszerének megtalálása

1944

penicillin elérhetővé tétele a lakosság számára

1950-es évek

a CSL együttműködik az ausztrál Vöröskereszttel, hogy plazma alapú terápiákat térítésmentesen juttassanak el a betegek számára

1951

a CSL a W.H.O. referencia laborja lesz

1952

a plazma frakcionálása elkezdődött

1960-as évektől

főbb ausztráliai kígyómérgek ellenszerének fejlesztése

1983

úttörő lett, hogy a vér és a plazmatermékeket hőkezeljék a HIV-fertőzések ellen

1991

a CSL bejegyzett nyilvános részvénytársaság lesz

1994

együttműködött a világ első HPV oltásának kifejlesztésében

2000

a világ ötödik legnagyobb plazmatermék-gyártójának, a ZLB-nek a megvásárlása

2001

plazmaellátásának biztosítása érdekében 47 egyesült államokbeli központot vásárolt a NABI-tól

2009

elkezdi gyártani a sertésinfluenza (HN1) oltását

2014

a CSL a világ második legnagyobb influenza elleni oltóanyag-szolgáltatójává válik

2015

Helló Magyarország!

centrumnyitás Miskolcon

2016

rekombináns terápiák indítása a hemofíliás emberek számára

centrumnyitás Nyíregyházán

2017

debreceni centrumnyitás

A helyes utat válaszd
a sikerhez.

A helyes utat válaszd
a sikerhez.

Rob Evans

országban működünk
0 +
munkatárs világszerte
0 +
plazmagyűjtő központ
0 +
kutató munkatárs
0 +
milliárd dollár befektetés az elmúlt 5 évben kutatásra és fejlesztésre
0

Helló CSL Plasma Magyarország!

magya zászló

2015-ben a világ egyik vezető plazmafeldolgozó vállalata, a CSL Plasma,
megnyitotta Miskolcon itthon az első centrumát.

A második centrum megnyitása sem váratott sokat magára, 2016-ban Nyíregyházán,
a Korzó Bevásárló Központban nyitotta meg kapuit a CSL új plazmaközpontja.

A kezdeti sikerek pedig megadták a kezdő lökést a 3. centrum megnyitáshoz is.
2017-ben Debrecenben nyílt meg az új plazmacentrum.

Az 5 év alatt nagyon sokat tettünk azért, hogy a CSL hitvallását követve,
több ezer betegnek mentsük meg az életét.

2015

Miskolc

CSL Plasma Miskolc plazmacentrum kollégák

2016

Nyíregyháza

CSL Plasma Nyíregyháza plazmacentrum kollégák

2017

Debrecen

CSL Plasma Debrecen plazmacentrum kollégák

Közös értékeink

Betegközpontúság

A betegeknek tett ígéretünket minden nap teljesítjük.

INNOVÁCIÓ

Az innovatív ötleteket megoldássá alakítjuk.

EGYSÉGESSÉG, HITELESSÉG

Nincsenek üres ígéretek.

Együttműködés

Tudjuk, együtt erősebbek vagyunk.

KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY

Büszkék vagyunk eredményeinkre.

„Hova megy a vérplazmám?”

A levett vérplazmát a centrumok egy orvosi vizsgálat után továbbítják a saját gyógyszergyárunkba, a CSL Behringbe, Marburgba és a svájci Bernbe.


Itt feldolgozzák, és többféle gyógyszert készítenek belőle,
amit ezek után a magyar betegek is megkapnak.

CSL Behring, a CSL plazmafeldolgozó és -kutató központja

Küldetésünk az, hogy olyan innovatív kezeléseket fedezzünk fel, fejlesszünk ki és tegyünk elérhetővé, amelyek javítják a betegek életminőségét. Tudósaink és kutatóink az olyan áttörő gyógyszerek fejlesztéséhez adott hozzájárulásuk miatt elismertek, amelyek világszerte betegek millióinak segíthetnek.

Mi készül itt a plazmádból?

A CSL Behring büszkén látja el azon betegek közösségét, akiknek von Willebrand-betegsége, hemofíliája, elsődleges immunhiánya, örökletes angioödémája, fibrinogénhiánya, alfa-1-antitripszin-hiánya és más ritka betegsége van. Készítünk biológiai terápiát az újszülöttek hemolitikus betegségének megelőzésére is, valamint sürgősségi esetekben, illetve tervezett műtéteknél a vérzés megelőzésére vagy megállítására.

Csatlakoznál a CSL-hez kollégaként?

Tekintsd meg aktuális állásajánlatainkat!

*A jelentkezőnek az első sikeres, plazma donációra való alkalmasságát alátámasztó szerológiai vizsgálata (akár vérmintából, akár adományozott plazmából történt) utáni első donációját követő kérdőív leadása után egyszeri 26.000 Ft értékű vásárlási utalványt adunk.

A CSL-nél minden donációt követően 7.500 Ft Ft költségtérítés jár, ha pedig részt veszel – az adott donációdtól független – elégedettségi vagy igényfelmérési kutatásainkban is, akkor felmérésenként plusz 7.500 Ft-os, minden harmadik felmérésben való részvételedért pedig 10.500 Ft-os vásárlási utalvánnyal háláljuk meg értékes visszajelzéseidet.

Maximum 45-ször jöhetsz el 1 évben plazmát adni. Ha mindezt összegezzük, akkor egy évben akár 738.500 Ft értékű juttatással kalkulálhatsz.