„Nekem a centrum a második gyerekem.” – Kollégánkkal, Zuberecz-Tóth Tündével beszélgettünk

Nyíregyházi kollégánkkal, Zuberecz-Tóth Tündével beszélgettünk, aki a kezdetektől, immáron 6 éve erősíti a CSL Plasma csapatát.

– Régi motorosnak számítasz a CSL-nél. Hogy kezdődött itt a pályafutásod?

– Végzettségem szerint laborasszisztens vagyok. A CSL előtt a megyei kórház központi laborjában kezdtem 18 évesen a pályafutásomat, és egészen 40 éves koromig ott dolgoztam. Majd 2016-ban a térségben elkezdtek nyílni a plazmaközpontok, én pedig úgy gondoltam, hogy ki szeretném magam ezen a területen is próbálni. 40 éves korom körül, éppen még az utolsó pillanatban megpróbáltam, és szerencsém volt. 2016 februárjában láttam egy hirdetést, és beadtam az önéletrajzomat. Az első interjún is nagyon szimpatikus volt a cég, úgyhogy bíztam benne, hogy vissza fognak hívni. Így is lett. Olyan szerencsés voltam, hogy a kezdő csapat tagjaként részt vehettem ennek a centrumnak a létrehozásában.

– Emlékszel még a legelső napra, amikor megnyitottatok?

– Hát hogyne! Az egy borzasztó impulzív időszak volt. Mi, a kezdő csapat a nyitás előtt még Miskolcra jártunk betanulni. Minden reggel indultunk, és minden este jöttünk vissza. Ez idő alatt nagyon összekovácsolódott a kis csapat. Ezek olyan élmények, amiket senki nem vesz el tőlünk. Sokat szoktunk a lányokkal nosztalgiázni, hogy milyen jó időszak is volt az. Kihívásokkal teli ugyan, de nagyon sok új ismerettel gazdagodtunk, ez teljesen új terület volt nekünk is. 2016. június 6-án nyitott meg a centrum. Az első nap, amikor kinyitottunk, az fantasztikus érzés volt. Amibe nagyon sok energiát beletettünk, és azt láttuk működés közben, azért az nagyon jó érzés. Az első napon nagy volt az érdeklődés, mi pedig nagyon izgatottak voltunk. Fontos nap volt az életünkben.

– Akkor melyik területen dolgoztál?

– Én asszisztensként kezdtem, utána valahogy a sors úgy hozta, hogy a recepcióra kerültem. Volt, amikor helyettesíteni kellett valakit, így ki-kimentem, aztán volt olyan időszak is, amikor hosszabb ideig kellett a recepción lenni. Nagyon szeretem ezt csinálni, vonzott is ez a terület, és hát ott maradtam.

– A recepció a legpörgősebb része a centrumnak. Jelenleg milyen feladatok tartoznak hozzád?

– Most február 1-jétől meg lehetett pályázni a recepción egy supervisori állást, amely lényegében csoportvezetőt jelent, így ezt a maroknyi csapatot most én fogom össze. A donorok fogadásában, a koordinációban és az ajándékok kiadásában veszek részt. Valóban pörgős, de mindig is vonzott ez a terület. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, persze azért néha visszahúz a szívem a donációs terembe is. De a recepció az, amit imádok.

– Hogyan lazítasz?

– Egy csodálatos 13 éves kislány anyukája vagyok, így minden szabadidőmet igyekszem a családommal tölteni, de rengeteg pluszenergiát ad a munkahely is. A férjem félig lengyel, ő szokott időnként kirándulásokat szervezni Lengyelországba. Az az ország egy nagy szerelem. Oda évente több alkalommal is elutazunk, ősszel, tavasszal, nyáron. Minden évszakban gyönyörű, és nagyon barátságosak a lengyel emberek. Itthon pedig van egy kis kertem, nagyon szeretem a virágokat. Ha van egy kis szabadidőm, akkor igyekszem a friss levegőn tevékenykedni.

– Nemrég kényszerszünetre kellett menned egy egészségügyi probléma miatt. Hogy bírtad a megszokott dolgok nélkül?

– Nehezen, de pluszenergiát adott, hogy visszavártak. Szenzációs vezetőség és csapat áll mögöttem, többször is meglátogattak, eljöttek hozzám, tartották bennem a lelket. Mindig elérzékenyülök, ez annyira jó érzéssel tölt el még most is. Egy betegség sosem jön jókor, de nagyon vártam, hogy újra itt legyek, a végén a lelkemnek már nagyon kellett a visszatérés. 11 hetet voltam otthon, ez hosszú idő. Soha ennyi időt nem töltöttem még munka nélkül. Amikor már jobban bírtam magam, néha le is jöttem egy kicsit a centrumba, muszáj volt energiát gyűjtenem. De hála istennek, most már itt vagyok, és már csak előre nézek, a nehézségekre már nem is gondolok. Most, a betegség kapcsán is nagyon sok mindent átértékeltem. Annyi mindent természetesnek veszünk, hogy reggel felébredünk, elkészülünk, elindulunk. Örülök, hogy van munkahelyem, ahol szeretettel várnak, örülök, hogy egészségesek vagyunk, hogy bírunk dolgozni.

– Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

– Az egészet. (nevet) Nagyon szeretek emberek között mocorogni, illetve mániám az állandó rendszerezés, pakolás, amit itt kiélhetek. Nekem a centrum egy kicsit a gyerekem is. Tényleg olyan érzés, mintha a második gyerekem lenne. Bárhová nézek, mindenütt azt látom, hogy ebben is részem volt, és azt is együtt csináltuk. Nagyon szeretem ezt a közösséget. Persze – mint minden munkahelyen – itt is vannak jobb napok, rosszabb napok, vannak nehézségek, de én mindig azt éreztem, hogy bármi is volt, mindig volt támogatásom, itt mindig van, aki segít. Most sok új fiatal kollégánk van, cukik, hoztak egy kis frissességet a centrum életébe, nagyon jó hangulatban telnek a napjaink.

– Kipróbáltad már a plazmaadást?

– Voltam donor még a legelején, 15-ször tudtam adni plazmát. Sajnos időközben magas lett a vérnyomásom, és attól kezdve vérnyomáscsökkentőket kellett, hogy szedjek, a gyógyszer pedig vízhajtót tartalmaz, úgyhogy emiatt nem adhatok már. A férjem viszont a kezdetektől jár, és már a 100. donációját ünnepli.

– Szerinted mitől más a CSL?

– Dolgozóként ez egy nagyon megbízható cég, biztos hátteret ad, ami napjainkban fontos szempont. Nagyon jó szelleműek a vezetők, illetve itt csapatban tudunk együtt dolgozni. Egy plazmaadónak pedig azt, hogy maximálisan odafigyelünk rájuk, kedvesek vagyunk, illetve nagy jó juttatásaink vannak. Ilyen az Adom! pontgyűjtő program is, amely komoly motiváló tényező. Nekünk – a férjem által is – sok dologra összejött már a pont, például idén a Jysk-utalványon megvettük a teraszra a nyári kerti garnitúrát. Vagy például mi azt a pénzt, amit a férjem a donáció után kap, félretesszük. Egy pici kipótlással ugyan, de tavaly eljutottunk így Görögországba. Arról nem is beszélve, hogy mennyire jó érzéssel tölti el, hogy bár ő is elmúlt 40, de a rendszeres vizsgálatokból látszik, hogy teljesen egészséges.

– Honnan ez a töretlen lelkesedés és pozitív hozzáállás?

– Mindenkinek vannak jobb, meg rosszabb periódusai, nekem is. Mindig próbálom azt levonni egy rosszabb pillanatból, hogy most azért rossz, hogy utána nagyon jó legyen. Van, amikor azt érzed, na, most itt a világvége, de leülsz, és elgondolkozol, hogy igen, ez a rendje mindennek. Szerencsére mindkettőnknek van stabil munkahelye, és van egy gyönyörű, egészséges nagylányunk. Ez mindig átlendít, de alapvetően én mindig ilyen pozitív gondolkodású ember voltam. Hálát adok a Jóistennek minden nap végén, hogy egészségesen fekszünk le, és reggel így ébredünk. Egy kiegyensúlyozott, nagyon-nagyon szép családban élek, és ez sok nehézségen átsegíti az embert.

– Az elmúlt hat évben volt olyan pillanat, amely meghatározó volt számodra?

– Az az időszak, amikor betanultunk, az csodás volt. Rengeteg új embert ismertünk meg, egy csomó új tudásra tettünk szert. Nem volt könnyű, de ott kicsit kinyílt a világ. A nyitás napja pedig felemelő és impulzív volt.

– Milyen a mostani CSL a 6 évvel ezelőttihez képest?

– Azóta kicsit cserélődött a társaság, de jó néhányan vagyunk még itt a kezdeti kemény magból. Közben pedig bővültünk további kollégákkal is. Nagyon sok mindent megéltünk együtt az elmúlt 6 év alatt, de én pont ugyanolyan jól érzem magam, mint akkor.

– Hol látod magad 5 vagy akár 10 év múlva?

– Ezt tudom, ehhez értek, ezt imádom csinálni. Én innen szeretnék majd egyszer nyugdíjba menni. Energikusnak érzem magam, imádok élni, nagyon jó ide bejönni. Ami igazán fontos, hogy egészséges legyek, hogy szeretet, megbecsülés és megértés legyen – minden más megoldódik valahogy.

– Kipróbálnád magad valami másban is?

– Régebben nagyon vonzott a rendezvényszervezés világa. Na, itt szervezkedhetek, itt rendszerezhetek. Nekem ez a recepció minden igényemet kielégíti. A férjemnek óriási álma, hogy egyszer legyen egy saját kis panziónk, ahol lengyel vendégeket tudunk elszállásolni. Remélem, ez az álmunk egyszer megvalósulhat.